Alakformáló
Áttekintés
Az óráról
Az alakformálás magába foglalja azokat az erő-állóképességet fejlesztő gyakorlatokat, melyekkel a teljes test átmozgatása a cél.
Zenére végzett zsírégető, feszesítő és erősítő gyakorlatok váltakozásával egy kiváló hangulatú óra részesei lehettek.
10 perc bemelegítés után a fő részben minden izomcsoporton végig megyünk, ahol majdhogynem 5-700 kalóriát is elégethetünk.
Alapvetően nem ugrálós óra. Ha mégis előfordul, ugrások nélkül is kivitelezhetőek a gyakorlatok.
Nincs koreográfia, nem kell, hogy jó legyen a ritmusérzéked!
Az órán kézisúlyzókat, step padot, gumikötelet, labdákat, lábsúlyokat használunk, a csapat igényeihez igazodva.
Ez után következik a nyújtás, ami szintén nagyon fontos része az edzésnek.
Aki rendszeresen látogatja az órát, 1-2 hónap után már azt fogja észre venni, hogy veszít a súlyfeleslegéből, és feszesebbé válik a teste, kevésbé lesz fáradt napközben, és nem jelent majd gondot, ha fel kell szaladni a lépcsőn a harmadik emeletre, azaz javítja az állóképességünket is.
Kinek ajánljuk az órát?
Az alakformálást, ahogy a nevében is benne van, azoknak ajánljuk, akik szeretnék a testüket feszesebbé és tónusosabbá tenni, valamint szeretnének megszabadulni a felesleges zsírpárnáktól.
Group Instructor
Varró Krisztina
„Mindig a vendég az első, az edző nem magának tartja az órát.”
Csoportos edző
Hernádi Szilvi
„Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.”
Group Instructor
Kállay Maris
„Minden ember tud találni olyan mozgásformát, ami feltölti energiával és örömet visz az életébe!”