Óráink

CrossFire

Az óráról

Mit kap az órától, aki rendszeresen részt vesz:
Az órát, egy alapos bemelegítéssel kezdjük. Ezek jellemzően olyan gyakorlatok, amit a földön végzünk és egyszerű kivitelezni. Bejáratja a használni kívánt izomcsoportokat úgy, hogy biztonságosan és fokozottan javítja a mozgástartományt.
Ahogy elértük az “üzemi hőfokot”, neki kezdünk az erősítő blokknak.
Türelmesen, precízen végezzük az erősítést. Ez jellemzően a nagyobb izomcsoportok összehangolásával történik, amit sok esetben kondigépeket használva nem tudunk megtanulni. Amint érezzük, hogy az izmaink megkapták a kellő erősítő dózist és előre tudjuk hol lesz izomláz jön a következő blokk.
Két eset lehetséges, vagy újabb mozdulatot sajátítunk el, vagy az erősítésre kiegészítő gyakorlatokat végzünk. Attól függ mennyire tudunk időben végezni és figyelni.
Azt követi az intenzív blokk. Jellemzően ez a zsírégető és állóképesség fejlesztő szakasz. Korábbiakkal ellentétben itt időre dolgozunk, több gyakorlattal egyszerre. Célja, hogy mindig más gyakorlat és más mennyiség legyen, hogy újdonságnak hasson a szervezetre, ezáltal még több változást/alakformálást elérve a testben. Itt kiadhatod a feszültséged,stresszt levezetheted és elégedetten megpihenhetsz a következő blokk előtt.
Ami ha a korábbiakban nem szerepelt, akkor “core stabilitás”, ami annyit jelent, hogy a törzs tartóizmait megerősítjük.
Végezetül miután már mindenki érzi a has izmai szépségét, nyújtjuk a használt izmokat, hogy minél előbb regenerálódhassanak.

Kinek ajánlod, ki a célközönség
Az órára bárki jelentkezhet. Kortól és nemtől függetlenül. Mindenki meg fogja találni benne, a számára fontos részleteket.

Jellemzően azoknak fog tetszeni az óra, akik szeretnek csapatban edzeni. Szempont számukra, hogy tényleges eredményt érjünk el és érezzék a fejlődést időről időre amit a hétköznapokban is tudnak kamatoztatni. Javítanának a tartásukon és meg akarják szüntetni a fájó testrészek okozta kellemetlenségeket. Nem szeretik az ismétlődő gyakorlatsorokat és a kiszámítható feladatokat. Szellemi munkát végzőknek kifejezetten ajánlom az órákon való részvételt. Az eredményeket én garantálom, cserébe elvárom a rendszeres részvételt az órákon.

Csák Dárius
Csoportos edző

Csák Dárius

„Előbb csináld azt ami szükséges, utána azt ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni ami lehetetlen.”

Mikor mehetek?

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
18.00
CrossFire
Nagy terem
18.00
18.55
Csák Dárius
CrossFire
Nagy terem
18.00
18.55
Csák Dárius

Kedd

Csütörtök

No events available!

START BÉRLET AJÁNLATOK MÁR 6.990 FT-TÓL

X