VIBE & BURN

Áttekintés

Az óráról

Zenevezérelt, teljes testes alakformáló óra, ahol a mozgás öröme és az intenzív edzésélmény
találkozik.
Az óra elején egy könnyen követhető, dinamikus koreográfiával melegítünk be, majd következik a
célzott izommunka – fókuszban az erősítés, tónusos izomzat és állóképesség-fejlesztés.
Cél: teljes test átmozgatása, formálása, kalóriaégetés, motiváló zenei háttérrel és lendületes
hangulattal.

Mit kap az órától, aki rendszeresen részt vesz, milyen eredményre számíthat
– Erősebb, tónusosabb test – minden izomcsoportra dolgozunk, így egyenletesen formálódik a tested
– Javuló állóképesség és kondíció – folyamatosan fejlődni fogsz, jobban bírod majd a terhelést
– Mentális feltöltődés – a zenék, a flow és a jó hangulat segítenek levezetni a stresszt
– Magabiztosság – megtapasztalod, mire képes a tested, és élvezni fogod a mozgást
– Kikapcsolódás és közösségi élmény – mindig vár egy támogató, pozitív közeg

Kiknek ajánljuk, ki a célközönség (leginkább)
Kezdőknek és haladóknak is, akik szeretnének formálódni, fejlődni és feltöltődni. Akiknek fontos,
hogy egy motiváló, de elfogadó közösségben sportoljanak. Akik szeretnének állóképességet, tónust
és jó közérzetet elérni rendszeres edzéssel.

Koreografált-e?
Igen, az óra elején van koreografált rész. 10-15p

Ugrálós-e?
Igen, vannak benne ugrálós elemek, alternatív gyakorlatokat mindig mondom hozzá

Súlyzók használata
Igen

Erősség 8/10
Mennyire ugrálós 7/10
Mennyire koreogfrafált 5/10

Fóthi Saci
Csoportos edző

Fóthi Saci

„A mozgás öröme az első, a forma már csak a jutalom.”

START BÉRLET AJÁNLATOK MÁR 7.990 FT-TÓL

X